Fajáték és fejlesztő játék webáruház

FALAND.HU

FALAND.HU

Ajándékozás 1-2 éves gyerekeknek

2018. október 30. - FALAND.HU

1-2 éves korú gyerekek eltanultak már járni, vannak akinek még bizonytalanok a léptei, de vannak olyan gyerekek is akik már biztonságosabban közlekednek.

Fontos ebben a korban a szem-kéz koordinácó fejlesztése, mivel a látás és a kéz mozgásának összekapcsolása előfeltétele mindenféle tevékenységnek, többek között az írás és olvasás elsajátításának is.

Számtalan játék sorakozik már a polcokon, melyek segítik a szem-kéz koordináció fejlesztését. Mint például a különböző, horgászós játékok, fűzős játékok, golyóvezetős, formabedobós játékok valamint a hagyományos építőkockák.

Ebben a korban elkezdenek beszélni, elkezdhetünk nekik rövid meséket olvasni, vagy csak akár lapozgassunk velük a korosztályuknak megfelelő képes könyveket. Adjuk a kezébe a könyvet. Beszélgessünk velük és tegyünk fel kérdéseket Nekik a könyvben látottakról. 

Néhány darabos puzzle kirakása már az 1-2 éves gyerekeknek is sikerélményt adhat. Kezdetben, hogy könnyebben meg tudják fogni az egyes darabokat, ajánlatos a fogantyús puzzle játékok beszerzése.

 

 

Ezek a pici gyerekek még nagyon könnyen tanulnak, nem okoz nekik nehézséget az új információk befogadása. A szülők feladata, hogy leüljenek hozzájuk és elmagyarázzák nekik melyik játékkal, hogyan kell játszani, hogy a későbbiekben egymaguk is könnyebben boldoguljanak. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://faland.blog.hu/api/trackback/id/tr1114333021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása